Main Area

Nagyot gurít a VI. Indoor Sörfesztivál

Az ország egyetlen beltéri sörfesztiválja már évek óta töretlen népszerűségnek örvend és idén egy új szintre emelik a korlátlan sörfogyasztást! Az Intercontinentalba költözött a rendezvény és ennek mi, a fogyasztók leszünk a legnagyobb nyertesei.

A sörfesztiválok elég hektikusak voltak az elmúlt években a Covidnak köszönhetően, de szerencsére nem reménytelen a helyzet. A Serfőző csapata rendületlenül nyomja belénk a hazai sörélet legjavát és talán kijelenthető, hogy a rendezvényeik ékköve az Indoor Sörfesztivál. Az ország egyetlen beltéri sörfesztiválja idén új helyre költözött, az Intercontinentalba, ami jóval nagyobb mozgásteret ad majd a kilátogatóknak és a résztvevő főzdéknek is. Nézzük meg közelebbről, hogy mire számíthatunk február 18-19-én.

A korlátlan sörkóstolás mellett kortyolhatunk whiskey-ket, pálinkákat, borokat és a gourmet vendégeket kontinenseken átívelő sörvacsora is várja február 18-19-én. Több tucat kiállító, nemzetközi sörmárkák, hazai sörfőzdék és kézműves sörmanufaktúrák több mint 150 féle sörét verik majd csapra az InterContinentalban. A sörfesztivál jellegzetessége azon túl, hogy nem kell a nyárra várni, az is, hogy egy szálloda adja a helyszínt, jelen esetben az InterContinental bálterme, ami az ország legnagyobb bálterme is egyben.

Pénteki belépőjegyek és kurzusok

Szombati belépőjegyek és kurzusok

A sörgasztronómia kalandtúrán idén egy kontinensek közötti sörvacsora kerül terítékre. Lévai Ádám az InterContinental séfje és Yahya Kadaro az ARZ Libanoni Étterem executive séfje közösen álmodta meg és együtt is készítik el a gourmet fogásokat, melyek a hozzájuk kínált sörökkel kínálnak szenzációs ízvilágot. Az asztalra kerül - mások mellett például - sörben érlelt norvég lazac, sörös, mustáros kacsa rilette, füstölt padlizsán és fűszeres Beirut-i csirkecomb vagy egy ínycsiklandó konfitált malac császár, természetesen a hozzájuk illő sörkínálattal.

Lesz továbbá Belga sör mesterkurzus, ahol pohárba kerül majd a St Louis Premium Gueze, a La Trappe Witte, a Corsendonk Grand Hops, a Steenbrugge Dubbel vagy a La Trappe Quadrupel. És egy leheletnyi Oktoberfestet is idevarázsolnak a szervezők, ahol bajor sörök, sörpadok, kockás terítő, maibaumok és girlandok díszletében idézhetjük az Oktoberfest élményét.

Ha szeretnétek résztvenni ezen a jeles eseményen, akkor ráadásul különösebben mélyen sem kell a zsebetekbe nyúlni, hiszen 7990 forintba kerül a korlátlan sörkóstolás, ami valljuk be egy lazább este egy craft sörös helyen. Mit kapunk ezért? Annyi sört, amennyi belénk fér és még egy logózott söröskorsót is! Ha valaki ezen húzza a száját, akkor mindenképpen írjon nekünk és tudunk javasolni pár primór talponállót, ahol ezért az összegért kb 8 mainstream lónyálat fog kapni…

A sörvacsorákra és magára a fesztiválra az alábbi linkeken tudtok jegyet venni, amíg még van:

Pénteki belépőjegyek és kurzusok

Szombati belépőjegyek és kurzusok

A részletekért és friss infókért csekkoljátok a FB eseményt vagy pedig az esemény weboldalát.

 

FONTOS! A sörfesztivál csak oltási igazolvánnyal látogatható!

 

Ha már részletek, akkor az alábbi sörfőzdék és sörösök már biztosan ott lesznek:

Sima Brewing

Rizmajer Sörfőzde

Belga Sörmester

Brouwerij

Bacchus

Brasserie de l'Abbaye du Val-Dieu

Mókos Sörfőzde

Beerside

Hedon

Csiki Sör

Nopara GyógySERtár Tiszafüred

Etyeki Sörmanufaktúra

Fehér nyúl

Uradalmi

Yeast Side

Parabola Drinks

Sörműves Kezek

Sümegi Sörfőzde

Mort subite

Karl microbrewery

Horizont Brewing

HaraPunk

Timco Brewing

Baz Beer

A Liquid Gold Kft. által biztosított márkák:

Bernard

Erdinger weissbrau

O'Hara's Irish Craft Beers

A BeerBoard Kft. által biztosított sörmárkák:

Holba

Pivovar Permon

Cerna Hora

Litovel

Pivovar Rychtář

Pivovar Ježek

Lobkowicz

Uhersky Brod

Platán

Kizüsemi Sörfőzdék Egyesülete:

Fóti Sörfőzde

Bigfoot Sörfőzde

Kecskeméti Sörfőzde

Gyertyános Sörfőzde

First Craft Beer

Szent András

Mister

Stari

Pálinkafőzdék:

Keve Manufaktúra

Matusalem

2022 Szűretlen. Fejlesztette: Totel