Main Area

Merüljetek el nyakig Brewdog sörökben!

A skót sörfőzde sörei már nem számítanak újdonságnak, viszont itthon eddig az általánosabb darabokon kívül eddig nehéz volt hozzájutni a söreikhez. Most viszont teljesen beleáshatjuk magunkat a durvaságokba is, mert a FIRST elhozta a Brewdog kánaánt!

Egyre több országból érkeznek Magyarországra sörök, hiszen itthon is egyre nagyobb az igény a kísérletezgetésre és vágynak a sörgeekek az újdonságokra. Viszont a Brewdog még mindig kiemelt figyelmet érdemel, hiszen ők talán a világ leghíresebb craft főzdéje. Ráadásul az eddig limitáltan és itthon nehezen elérhető különlegességek is végre terítékre kerülnek, elég csak annyit mondanunk, hogy megjelentek az Overworks sörök a kínálatban! A Brewdog extra sörkategóriáját a FIRST vette a szárnyai alá, minden egyéb limitált főzettel és az alapokkal együtt. Erről már kicsit részletesebben írtunk korábban ITT. Most viszont mustrázzuk is, hogy pontosan mit lehet rendelni a webshopból!

A klasszikusok kedvelőinek

Érdemes az alapoknál kezdeni az ismerkedést, ami a sörök tekintetében is érvényes. Gyakorlatilag a Brewdog alfája és omegája a Punk IPA, ami a leghíresebb IPA a világon. Ezzel indult el minden, ez a főzde ikonikus söre. És nagyjából ez mellé lehet csoportosítani az Elvis Juice-t, a Wild Card Wheat-et és a Clockwork Tangerine-t is, amik nem tartoznak a full extrás sörök közé, viszont ha még nem kóstoltad őket, akkor itt kell kezdeni a Brewdog sörökkel való ismerkedést.

INNEN TUDJÁTOK MEGRENDELNI A BREWDOG SÖRÖKET

Kicsit elborulni sosem baj

Ha szeretnénk kicsit emelni a tétet, akkor érdemes rámenni az olyan finomságokra, mint a Mr. President DIPA vagy például a Zombie Cake praliné-porter. Ezek semmiképpen sem mondhatóak egyszerű tételeknek, de ha rákóstoltok egy Cosmic Crush Raspberry-re, ami egy vörösboros hordóban érlelt savanyú, málnával megbolondítva, akkor lehet az előző tételek mégis kicsit alapnak fognak tűnni mellette.

Fullba kell tolni a sörgeekséget

A sörgeekség azonban inkább arról szól, hogy ne félig csináljunk valamit, hanem tövig nyomjuk a gázt. Szerencsére ezekből a sörökből van a legtöbb a webshopban. Én személy szerint a Merciful Maverickre vagyok leginkább kíváncsi, ami egy Brut IPA/savanyú saison hibrid, ami már leírva is elég extrán hangzik. Aztán ott van a karácsonyi sörük, a Krampus Nicht, amit már most érdemes bevásárolni a karácsonyi asztalra, mert ez a savanyú vörös ale fél évet érlelődött konyakos hordóban. És hát minden sörgeek bakancslistájának egyik tétele is kapható! A Dog I szerintem a mostani felhozatalból a legnagyobb durranás, hiszen ez a 15,3%-os bourbon hordós imperial stout tényleg egy kényeztetése az ízlelőbimbóknak! Ennek a kijelentésnek a tökéletes igazolása, hogy Untappd-en 4,24 az értékelése per pillanat!

Na, de mégis hogyan tudok rendelni?!

Valójában ugyanazok a játékszabályok érvényesek a Brewdog sörök vásárlására is, mint amit korábban már felvázoltunk a FIRST webshopjával kapcsolatban. De, hogy még tovább könnyítsünk a rendelés menetén ERRE A LINKRE KATTINTVA ÉRITEK EL A BREWDOG SÖRÖKET a webshopban, itt tudtok válogatni a fent is említett és még egyéb sörök közül.

Egyébként a rendelés menete kb 5 percet vesz igénybe a fizetéssel együtt:

  1. Felmentek a FIRST webshopjába, a Brewdog sörök menüpontba
  2. Kiválasztjuk a söröket és a kosárba rakjuk
  3. A kosarunkban ellenőrizzük a tételeket és kiválasztjuk a szállítási módot. Átvétel a Taproomban, házhozszállítás (12.000 Ft felett ingyenesen) vagy csomagpontra is lehet kérni
  4. Beírjuk a számlázási és szállítási adatainkat és kiválasztjuk a fizetési módot (banki átutalás, PayPal vagy SimplePay, ahol már a korábban lementett bankkártyánkkal is lehet fizetni így ez sem kerül időbe)
  5. Várjuk, hogy csöngessen a futár

Ti mit fogtok rendelni?

A fenti sorokból elég egyértelmű lett szerintem, hogy nem érdemes várni, hanem a tettek mezejére kell lépni és gyorsan bevásárolni, amíg van miből, mert elég gyorsan fogynak a készletek. Ráadásul ez még csak a jéghegy csúcsa, mivel folyamatosan érkeznek majd az újdonságok és a meglévő sörökből is az utánpótlás, úgyhogy ajánlott rendszeresen csekkolni az elérhető söröket a webshopban! 

INNEN TUDJÁTOK MEGRENDELNI A BREWDOG SÖRÖKET

2022 Szűretlen. Fejlesztette: Totel